20/2019. (IX. 18.) HVB határozat

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. október 13. napjára kitűzött választásán a polgármesteri szavazólap adattartalmának jóváhagyása tárgyában – 5 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő

határozatot:

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. október 13. napjára kitűzött választásán használt polgármesteri szavazólap adattartalmát – a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) rendelkezéseinek figyelembevételével – jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja és azt „NYOMTATHATÓ” jelzéssel látja el.

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság által hozott határozat ellen – azzal, hogy a 18/2019. (IX. 9.) számú HVB határozat elleni jogorvoslati lehetőség is e körben kerülhet benyújtásra - az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Pécsi Ítélőtáblához. A bírósági felülvizsgálati kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a választási bizottság határozatának meghozatalát követő napon, 2019. szeptember 19-én 16.00 óráig megérkezzen a megtámadott határozatot hozó Bodrogi Helyi Választási Bizottsághoz (7439 Bodrog, Kossuth u. 54., email: hivatal@hetes.hu), mely határidő jogvesztő. A bírósági felülvizsgálati eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy - a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával - saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági felülvizsgálati kérelmet személyesen vagy levélben, illetve olyan elektronikus dokumentumként lehet benyújtani, amelyet a kérelem benyújtójának jogi képviselője vagy – ügyvédi képviselet esetén - a kérelem benyújtója minősített elektronikus aláírásával látott el. Ha a bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként kerül benyújtásra, annak mellékleteit a kérelmező oldalhű másolatban elektronikus okirati formába alakítja. Bírósági felülvizsgálati kérelmet jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen lehet benyújtani (Ve. 223. §. (3) bekezdés). A bírósági felülvizsgálati kérelmet a megtámadott határozatot hozó választási bizottságnál kell előterjeszteni. A bírósági felülvizsgálati kérelemnek tartalmaznia kell a kérelem Ve. 223. § (3) bekezdése szerinti alapját, a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét) és - ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve, ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a személyazonosságát igazoló igazolványának típusát és számát, vagy szervezet, vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát. A bírósági felülvizsgálati kérelem tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét. A bírósági felülvizsgálati kérelemben új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A bírósági felülvizsgálati kérelmet a választási iroda az ügy összes iratával legkésőbb a beérkezését követő napon 9 óráig felterjeszti az annak elbírálására jogosult bírósághoz, így a másodfokú határozatot hozó választási bizottság székhelye szerint illetékes ítélőtáblához, ez esetben a Pécsi Ítélőtáblához.

A bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtóját illeték feljegyzési jog illeti meg.

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság elrendeli a határozata közlését, és Bodrog Község Önkormányzata honlapján való közzétételét.

Indokolás

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 9-i ülésén a 18/2019. (IX. 9.) számú határozatban foglaltak szerint elvégezte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. október 13. napjára kitűzött választásán a bejelentett és nyilvántartásba vett polgármesterjelöltek sorsolását és megállapította a jelöltek kisorsolt sorszámát. E határozat ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, ezt a szavazólap adattartalmát megállapító bizottsági döntés ellen benyújtásra kerülő bírósági felülvizsgálati kérelemben lehet megtámadni.

A Ve. 307/L. § (1) bekezdése szerint külön szavazólap szolgál az egyéni listás, az egyéni választókerületi, a polgármester-, a megyei listás és a főpolgármester-választásra. Az egyéni szavazólap alap-adattartalmát a Ve. 5. melléklete állapítja meg.

A Ve. 162. § (1) bekezdése alapján a szavazólap adattartalmát a Bodrogi Helyi Választási Bizottság hagyja jóvá azt követően, hogy valamennyi bejelentett jelölt nyilvántartásba-vétele tárgyában határozatot hozott. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint, amennyiben a szavazólap adattartalmának jóváhagyását követően - jogorvoslati döntés vagy a nyilvántartásból való törlés következtében - megváltozik a szavazólap adattartalma, a választási bizottság újabb jóváhagyására nincs szükség, a választási iroda gondoskodik a változások átvezetéséről a szavazólapon, és erről tájékoztatja a jelölő szervezeteket és a független jelölteket.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól és a választási eljárásban használandó nyomtatványokról szóló 20/2019. (VII. 30.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 5. § (2) bekezdés k) pontja alapján a Helyi Választási Iroda a HVB részére a polgármesteri, az egyéni listás vagy egyéni választókerületi, illetve a települési nemzetiségi önkormányzati szavazólap tervezetét annak adattartalma jóváhagyása céljából.

A Bodrogi Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. október 13. napjára kitűzött választása során – a 18/2019. (IX. 9.) sz. HVB határozata alapján meghatározott sorrend szerinti polgármesteri szavazólap-minta megfelelő.

Az egyéni szavazólap alap-adattartalmaként a szavazólapnak tartalmaznia kell: a) a „szavazólap” megjelölést, a bélyegzőlenyomat elhelyezésére szolgáló terület megjelölését a szavazólap bal felső sarkában, a választás megnevezését, a szavazás napját, a választókerület megjelölését, annak megjelölését, hogy hány jelöltre lehet érvényesen szavazni, a jelölt sorszámát, a jelölt nevét, a szavazásra szolgáló kört, a jelölő szervezet nevét vagy a „független jelölt” megnevezést, az érvényes szavazat formájára vonatkozó tájékoztatást.

A szavazólap a jelölt nevét az ajánlóív igénylésekor, vagy legkésőbb a lista bejelentésekor meghatározottak szerint tartalmazza (ha a több utónévvel rendelkező választópolgár kérte, hogy az ajánlóív és a szavazólap csak az egyik utónevét tartalmazza, vagy a nevének részét képező „dr.” megjelölést ne tartalmazza). Az egyéni jelölt nevét valamennyi ajánlóíven és szavazólapon ugyanazon formában kell feltüntetni, így ha az egyéni jelölt listán is jelöltként indul, a listás szavazólapon ugyanazon nevet - ide nem értve a Ve. 157. § szerinti megkülönböztető jelzést - kell feltüntetni, mint az egyéni szavazólapon, mely feltétel szintén teljesült. A szavazólapon érvényesül az esélyegyenlőség elve. A szavazólapon a jelöltek a Bodrogi Helyi Választási Bizottság által az 18/2019 (IX. 9.) sz. HVB határozat szerint kisorsolt sorrendben szerepelnek. A sorsolást követően nem volt olyan jelölt, melynek nyilvántartásba vétele ne emelkedett volna jogerőre, így a kisorsolt sorrendben valamennyi jelölt szerepel a szavazólapon. A szavazólapon a jelöltek folyamatos sorszámozással ellátva kerültek feltüntetésre. A szavazólapon a jelöltek adatai nagybetűvel, azonos betűtípussal és betűméretben kerültek feltüntetésre.

Fentiek alapján a Bodrogi Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2019. október 13. napjára kitűzött választására a polgármester választása során alkalmazott szavazólap mintát a rendelkező részben foglaltak szerint, a határozat mellékletében lévő formában jóváhagyja.

A határozat a Ve. 46. §-án, 156-159. §-ain, 160.§ (1), (3) bekezdésén, a 162. § (1) bekezdésén, 307/L. § (1) bekezdésén, az 5. mellékletén, az IM rendelet 5. § (2) k) pontján, a 18/2019. (IX. 9.) HVB határozaton, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. a 222. §. (1)-(2) bekezdésén, 223 – 227. §-ain, 239. §-án, 240. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az 1990. évi XCIII. törvény a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.

Bodrog, 2019. szeptember 18.

Pintér Róbertné
Bodrogi Helyi Választási Bizottság
elnök

 

Melléklet a 20/2019. (IX.18). HVB határozathoz (polgármesteri szavazólap minta)